Rólunk
Az órák iránti vonzalmam már egészen gyermekkorom óta jelen van az életemben – nem számított, hogy milyen márkáról vagy szerkezetről volt szó, minden típus lenyűgözött. Az idő mérésére szolgáló eszközöket mindig is lenyűgöző mérnöki teljesítményként és művészi alkotásként szemléltem. Az évek múlása sem csillapította ezt a szenvedélyt – első munkabéremből vásároltam meg életem első komolyabb karóráját: egy Tissot PRC 200-at. Az öröm, amit akkor éreztem, felejthetetlen volt, de ezzel együtt megjelent egy ismerős, szinte minden gyűjtő által átélt érzés is: „Melyik legyen a következő darab?”
Ez az érdeklődés odáig vezetett, hogy 2018-ban édesapámmal ellátogattunk az egyik legjelentősebb nemzetközi óraipari kiállításra, a BaselWorld-re – amelyet sokan az órarajongók zarándokhelyének tartanak. Itt lehetőségünk nyílt nemcsak a nagy és híres márkák kínálatát megismerni, hanem olyan kisebb, de igencsak ígéretes gyártók termékeit is felfedezni, mint az a.b.art, Laco és traser. Ezeknél a márkáknál nemcsak kivételes minőségű órákra, hanem rendkívül nyitott és barátságos fogadtatásra is találtunk. A beszélgetésekből végül üzleti megállapodások születtek: megállapodtunk, hogy Magyarországon elsőként mi képviseljük teljes kínálatukkal ezeket a márkákat.
Még abban az évben, 2018-ban elindítottuk vállalkozásunkat, azzal a céllal, hogy szélesebb közönséggel is megismertessük ezeket a különleges órákat. Ezek a modellek nemcsak esztétikai megjelenésük és kiváló kidolgozásuk miatt figyelemre méltók, hanem ár-érték arányuk is kimagasló, ami miatt ideális választást jelentenek az igényes órakedvelők számára.